|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mészáros Gyula 2006. október 23.Sólyom László köztársasági elnök október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából több mint hetven személyiségnek adományozta október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend elismerését, a Magyar Köztársaság arany vagy ezüst érdemkeresztjét, illetve a Nagy Imre-érdemrendet. A Parlament kupolatermében tartott ünnepségen a magyar államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át a kitüntetéseket. Az ünnepségen kilenc kitüntetett a három közjogi méltóság közül csak az államfőnek nyújtott kezet. Csak az államfővel fogott kezet Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékán-helyettese, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) és a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) több megyei tisztségviselője, valamint több nyugállományú katonatiszt. Pintér Károlyné, a Pofosz Gulag tagozatának elnöke, illetve Mészáros Gyula, a Pofosz Veszprém megyei elnöke Sólyom Lászlónak és Szili Katalinnak kezet nyújtott, de Gyurcsány Ferencet nem hagyta gratulálni. Az eseményen jelen volt a kormány több tagja, Boross Péter volt miniszterelnök, a négy parlamenti párt képviselője – Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője –, valamint számos közéleti személyiség. Felavatták a kommunizmus áldozatai előtt fejet hajtó, valamint a magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékező ikeremlékművet is a magyarországi Csömörön. A kommunizmus áldozatainak emléket állító kompozíció az első ilyen alkotás a világon. Az eseményen, amelynek fővédnöke Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt, felszólalt többek között Wittner Mária ’56-os szabadságharcos, valamint Tőkés László királyhágómelléki református püspök is. /Több kitüntetett mellőzte Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin gratulációját. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./ A kézfogás gesztusok aritmetikája Budapesten – az, hogy hányan nem fogtak kezet Gyurcsánnyal, és hányan sem Gyurcsánnyal, sem Szilivel – egyértelműen jelzi: a politika nem lezárja, hanem épp ellenkezőleg: lezáratlanul tartja a múltat. Ma már bizonyosabban látható, mint öt-tíz évvel ezelőtt, hogy ‘56 emléke Erdélyben jóval erőteljesebb, jóval meghatározóbb, és hogy 1956 összekapcsolta a szolidaritást a magyar szabadsághagyománnyal és a kommunizmus elutasításával. Bakk Miklós szerint a „magyar szétfejlődés” döntő korszaka nem Trianon, hanem 1956 után kezdődött. 1956 után különböző pályára léptek a Magyarországgal szomszédos országok, és ezzel a társadalmi alkalmazkodás eltérő pályáit kínálták fel a kisebbségi helyzetbe került magyaroknak. /Bakk Miklós: Erdély, 1956. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./2008. október 6.Emléktáblát lepleztek le október 4-én Nagyváradon az 1956-os forradalom kapcsán kivégzett vagy bebörtönzött érmihályfalvi csoport tagjainak emlékére. „Az érmihályfalvi csoport tagjai semmi mást sem tettek, mint együtt gondolkodtak” – mutatott rá beszédében Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes államtitkár. A mostani Petőfi Sándor kultúrházban hirdették ki 1958. október 4-én a Sass Kálmán érmihályfalvi lelkészre, a Hollós István hadbíró századosra, tanárra és a Balaskó Vilmos lelkészre kiszabott halálos ítéletet. Sasst és Hollóst 1958. december 2-án kivégezték, Balaskó halálbüntetését börtönre változtatták. Mai napig nem tudni, hol vannak Sass Kálmán és Hollós István földi maradványai, fejtette ki Tófalvi Zoltán újságíró, történész. Mint mondta, Sasst államellenes összeesküvés, hazaárulás, az önálló Erdély létrehozására irányuló lázítás, felbujtás, a szocialista államrend elleni szervezkedés, a magyar ellenforradalommal való szolidaritás és kapcsolat vádjával ítélték halálra. A református lelkipásztor Svájcban tanult, onnan hozta magával a kantonális Erdély gondolatát. A per során meszkalinnal vallatták, azzal a szerrel, amellyel Mindszenty József hercegprímást is, emlékeztetett Tófalvi. Rámutatott, a vádak képtelenségét az is mutatja, hogy Andrássy Ernő mihályfalvi nőgyógyászt arról kérdezték a per során, hol szállt le családi kriptájuk közelében a Münchenből érkezett kémrepülőgép. A „kémhálózat” leleplezésének ötlete Mészáros Gyula debreceni ÁHV-s tiszt agyából pattant ki, aki szorosan együttműködött a Szekuritátéval, fejtette ki a történész. A művelődési ház előterében elhelyezett emléktáblát, Deák Árpád szobrász munkáját, Cseke Attila és Tófalvi Zoltán leplezték le. /Fried Noémi Lujza: Együtt gondolkodtak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./2009. április 4.Tófalvi Zoltán 1944. március 24-én született Korondon. A marosvásárhelyi tanárképző főiskola után a kolozsvári tudományegyetemen is szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később az A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, 2007. augusztusi nyugdíjazásáig az RTV magyar adásának szerkesztője, számos jelentős kötet szerzője. Tófalvi Zoltán riporter, kutató, történész, monográfus, író. Úgy látja, hogy a 45 éven át tartó diktatúra elnyomó gépezetének belső mechanizmusát ismerjük a legkevésbé. A politikai perek tanulmányozása, magyar nyelvre való átültetése, a túlélők visszaemlékezéseivel való „összeszikráztatása” során megdöbbentő esetekkel találkozott. Ilyen például Boros Sándor fogdajelentése Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészről. Boros Sándor Mészáros Gyula ÁVH-s tiszt ötlete alapján – a tervet hivatalosan Nagyváradon egyeztették a Szekuritátéval – vállalkozott arra, hogy megjátssza a szökést és felkeresi Sass Kálmán ismerőseit, és így felderítik „egy nemzetközi kémhálózat” szálait. A Szekuritáté még a román-magyar határon is átszöktette, hogy az ottani „szálakat” is felgöngyölítsék. Boros Sándor állítólag Vajdahunyadon él. Tófalvi megjelent köteteivel a tizenkét kivégzett, a mintegy ezerötszáz bebörtönzött erdélyi magyar rehabilitációjához szeretne hozzájárulni. A „hazaárulási perek” sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben – tehát 50 éve – megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot – köztük Páskándi Gézát, Dávid Gyulát, Varró Jánost, Lakó Elemért, Péterffy Irént, Páll Lajost, Várhegyi Istvánt, Nagy Benedeket, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Vastag Lajost – zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. 1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Hogy ez nem sikerült, az igen jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. Tófalvinak van némi szerepe abban, hogy kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi mártírok nevei, hogy Budapesten a 301-es parcellánál le lehet róni a kegyeletet az erdélyi magyar kivégzettek, meghurcoltak előtt. Azt is sikerült tisztáznia, hogy az 1956-os forradalom leverése utáni magyarországi kivégzettek közül nyolc erdélyi volt. Az első két kivégzett is erdélyi volt: a marosvásárhelyi származású Dudás József és a Széna tér legendás parancsnoka, Szabó bácsi. Őket a fellebbezési jog megtagadása mellett 1957. január 19-én végezték ki. Az erdélyi települések közül 1956 eszméiért Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: Budapesten két marosvásárhelyi származásút végeztek ki, Romániában pedig három Marosvásárhelyhez ezernyi szállal kötődő értelmiségit: a nyolc nyelven beszélő Orbán Károly földbirtokost, báró Huszár József földbirtokost, és dr. Kónya István-Béla ügyvédet, aki a Református Kollégiumban érettségizett. /Bölöni Domokos: „Akit a földre taposnak... ” Tófalvi Zoltán újabb pászmái. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./2011. április 20.Csak harc árán lehet megtartaniBeder Tibor, Csíkszeredában élõ földink egész életét a magyarságtudat ápolásának és megerõsítésének szentelte. �?s ezt kell tennünk mindnyájunknak a magunk környezetében, ha azt akarjuk, hogy száz év múlva is beszéljenek magyarul õseink földjén. Most kell megvívnunk a csatát szülõföldünk és anyanyelvünk megtartása érdekében. Ezekkel a szavakkal lehet összefoglalni röviden és lényegretörõen a szerzõ, Az utolsó csata címet viselõ, sorrendben a nyolcadik könyvének mondanivalóját, melyet a múlt héten mutattak be Sepsiszentgyörgyön. Az elõszót író és a mû ismertetését magára vállaló Kádár Gyula történész szerint a kötetbe, számvetésként, életútja tapasztalatait szõtte bele a szerzõ, de nem csak. A mû egyúttal figyelmeztetés is, hiszen Erdélyben magyarul már csak Székelyföldön beszélhetünk zavartalanul, és itt is egyre jobban próbálják visszaszorítani. Ezt a folyamatot Marosvásárhely példája szemlélteti a legjobban, hiszen a székely fõvárosban mára a magyarok számbeli kisebbségbe kerültek. El is némult a magyar szó az utcákon és az intézményekben, s ha nem teszünk valamit a folyamat megállítása érdekében, a helyzet csak rosszabb lesz. Nyelvvesztésünk tipikus példája a román nyelvnek a hivatalos levelezésben és okiratok fogalmazásában megnyilvánuló kizárólagos volta. Döbbenetes, hogy még a magyar többségû vagy színmagyar településeken sem használjuk anyanyelvünket, holott ezt senki sem tiltja, sõt a törvény értelmében is jogunk van hozzá. Tesszük ezt annak ellenére, hogy valamikor a török szultán és udvara a magyar nyelvet diplomáciai nyelvként használta Konstantinápolytól Bécsig és a Krím félszigetig. Mivel az igazságért folytatott küzdelmünkben szövetségesekre van szükségünk, el kell fogadnunk a törökök felénk nyújtott kezét, baráti kapcsolatainknak ugyanis a több száz éves ellenségeskedés ellenére is mély gyökerei vannak. Ezt az idõk folyamán olyan kiválóságok erõsítették, mint a székely származású Orbán mester, aki az 1450-es években a törököknek öntött ágyút, melyek segítségével könnyûszerrel elfoglalták Bizáncot, vagy a szintén erdélyi Ibrahim Müteferrika, az elsõ török nyelvû nyomda megalapítója. De sorolhatnánk a példákat a teljesség igénye nélkül Rákóczitól és Mikes Kelementõl, a Dardanellák erõdrendszerét kiépítõ Tóth Ferencen, a magyar és török tûzoltóságot megalapító Széchenyi �?dönön és az ankarai Etnográfiai Múzeumot megszervezõ Mészáros Gyulán át az obszervatóriumot létesítõ Réthy Antalig. Beder Tibor hozzászólásában megállapította, hogy minden erdélyi magyar ember, köztük a székely számára is kell legyen egy hely, ahol jól érzi magát, mert magyarul beszélnek és szólnak hozzá. A jelen Romániájában azonban a magyar nyelv csak a Székelyföldön talál otthonra, s ezt az állapotot itt is csak harccal lehet megtartani és még jobban elmélyíteni. �?s azt is tudatosítani kell, hogy ennek megvívásához munícióra van szükség: történelmi tudatra és a tudásra. Sylvester Lajos közíró megfogalmazásában ez a könyv lelki kivetítõdése a szerzõ termékeny és eredményes életének. �?lvezetes, tanulságos és szükséges olvasmány, amit mindenkinek ajánl, mint ahogy mi is. Bedõ Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
